A folytatásban is határozottabb volt Ádi, kemény támadásokat helyezett el ellenfele testén, a következő pillanatban azonban egy köríves combrúgást indított és az ez elől ellépő bolgárt pont ágyék magasságban találta el, amitől lefeküdt és nem is igazán mutatott hajlandóságot a folytatásra. A bírók figyelmeztették Ádámot majd újra elindult a küzdelem.
Ádi továbbra is uralta a tatamit, kevés területet hagyva az ellenfelének, majd csökkent az iram, kezdett fogyni a levegő és ekkor jött egy újabb szabálytalanság, egy újabb mély rúgás, amely talán el sem érte az ellenfelet mégis nagy fájdalmakat okozott vele. Ez újabb intést eredményezett, amely már leléptetést jelentett összességében. Ádám így nem folytathatta tovább a harcot a legjobb négybe kerülésért.